Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Hírek, információk


Kitüntetések Víz világnapja alkalmából

Az ENSZ 1993-ban döntött úgy, hogy március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánítja, tehát az idei évi, 2023. március 22-i emléknap a 30 éves évfordulót ünnepli. Víz Világnapja alkalmából a Belügyminisztérium Márványtermében tartott ünnepségen Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár úr beszédében kiemelte, hogy „Magyarországon a vízgazdálkodást a jövő kiemelt stratégiai fontosságú kérdéseként kell kezelni”. A beszédben elhangzottak bizonyságot jelentenek a vízügyes szakma súlyáról, szerepéről, fontosságáról. A miniszteri kitüntetéseket Felkai László úr, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át.
Ebből az alkalomból kitüntetésben részesülő kollégáink életpályájuk alatt tanúsított szakmai tevékenységükkel kivétel nélkül hivatásszerűen szolgálták és szolgálják az ágazatot. Vasas István osztályvezető úr, a Vízrendezési és Öntözési Osztály vezetője, aki 37 éve az Igazgatóság kötelékeiben dolgozik, a vízügy érdekében végzett kimagasló tevékenysége, életútja elismeréséül Vásárhelyi Pál Díj kitüntetést vehetett át. A vízügyi ágazatban végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül.
Vojtilláné Szabó Zsuzsanna projektvezető asszony pedig Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült, aki személyesen ugyan nem tudott részt venni az ünnepségen, így az elismerést Rácz Miklós úrtól, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől vehette át.
A miniszteri elismerések átadását követően került sor a főigazgatói elismerések átadására, mely során Tóthné Seres Éva osztályvezető asszony, a Vízrajzi és Adattári Osztály vezetője a vízügyi ágazatban huzamosabb időn keresztül végzett magas szintű szakmai tevékenysége elismeréséül Mosonyi Emil Díj kitüntetésben részesült. Az elismerést Láng István úrtól az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjétől vette át osztályvezető asszony.

2023.04.13.

   


Kitüntetések nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Örömünkre és nagy büszkeségünkre szolgál, hogy nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Bodolai Márk szakaszmérnök úr, az Egri Szakaszmérnökség vezetője a vízügy érdekében több mint négy évtizeden keresztül végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Köz Szolgálatáért Érdemjel miniszteri elismerés ezüst fokozatában részesült. A belügyminiszteri elismerést Réthy Pál, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár úr adta át. A miniszteri és főigazgatói elismerések átadására és nemzeti ünnepünk megemlékezésére tartott rendezvény az Országos Vízügyi Főigazgatóság épületében került megszervezésre 2023. március 14-én, kedden.
A kitüntetettek között volt más kollégánk is, a vízügyi ágazat érdekében végzett hivatásszerű munkavégzése elismeréseként Miklós Tamás István kiemelt műszaki referens úr, a Vízrendezési és Öntözési Osztály munkatársa Szakterületi érem főigazgatói elismerést vehetett át Láng István főigazgató úrtól.

2023.04.13.

   


Kitüntetések Nemzeti ünnepünk, október 23. alkalmából…

2022. október 24-én az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tanácstermében került megrendezésre nemzeti ünnepünk, október 23. alkalmából a főigazgatói elismerésben részesülő foglalkoztatottak részére az átadó ünnepség. Szabó László urat, a Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály kiemelt műszaki referens munkakört betöltő dolgozóját a vízügyi ágazat érdekében több mint 38 éven keresztül végzett példaértékű, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként Láng István úr főigazgatói tárgyjutalom elismerésben részesítette.
Kitüntetéséhez az Igazgatóság valamennyi dolgozója nevében szívből gratulálunk.

2022.10.23.

   


Kitüntetések Állami ünnepünk, augusztus 20. alkalmából…

A Budapest rendezvényhajón került megszervezésre 2022. augusztus 22-én az állami ünnepünk, augusztus 20. alkalmából a főigazgatói elismerések átadására. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság érdekében több évtizedes, magas szintű szakmaisággal végzett munkája elismeréseként Megyesi Béla úr, a Tokaji Szakaszmérnökség csatornaőre főigazgatói tárgyjutalom elismerésben részesült.
Kitüntetéséhez gratulálunk, nyugdíjas éveihez pedig jó egészséget kívánunk!

2022.08.20.

   


Kitüntetések a Duna nap alkalmából

A Duna Védelmi Egyezmény aláírásának évfordulója apropóján ünneplendő Duna nap alkalmából az Országos Vízügyi Főigazgatóság Márvány utcai épületének tanácstermében ágazati elismerések átadására került sor 2022. június 29-én. Láng István főigazgató úr ezen alkalomból a példamutató vízügyi szolgálat, a kiemelkedő szakmai életpálya, valamint a magas szintű közszolgálati és közösségi tevékenység megbecsüléseképpen adott át kitüntetéseket a vízügyi ágazatban dolgozók részére. Igazgatóságunk Mahelek János úr által volt érintett, aki főigazgatói tárgyjutalom elismerésben részesült.
2022. július 1-én Berettyóújfaluban megtartott – sport nappal egybekötött – rendezvényen a vízgazdálkodásban végzett több mint negyven éves kiemelkedő szakmai munkássága illetve több mint két évtizeden át végzett vezetői tevékenysége alapján az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság nyugdíjas igazgatóját, Dr. Pados Imre urat a Duna nap alkalmából Gátőrkard elismerésben részesítette Láng István úr, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója.
A kitüntetésekhez a vízügyes kollektíva nevében büszkén gratulálunk.

2022.07.01.

   


Kitüntetések a Víz Világnapja alkalmából…

Mindig nagy büszkeséggel tölt el egy munkahelyi közösséget, ha tagjait az a megtiszteltetés éri, hogy áldozatos munkavégzésüket elismeréssel tüntetik ki. A kitüntetések természetéből fakadó sajátosság, hogy nem minden kiemelkedően dolgozó munkaerő részesülhet egyszerre belőle, viszont annál örömtelibb, ha valakit ez a megtiszteltetés ér. Ezért évről-évre örömöt okoz Igazgatóságunknak, hogy dolgozói soraiból néhányan a Víz Világnapja alkalmából részesülnek a neves szakmai elismerésekből.
2022. március 21-én – a korábbi évekhez hasonlóan - a Belügyminisztériumban került sor a Víz Világnapja alkalmából megtartott ünnepségre, melynek keretein belül dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója ágazati szakmai elismeréseket adott át a vízgazdálkodás területén dolgozó munkatársaknak.
Hatalmas megtiszteltetés érte Bányász András urat, a Sárospataki Szakaszmérnökség gátőrét, hiszen Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér Sándor a vízügyi igazgatás területén huzamosabb időn keresztül végzett példamutató munkája elismeréséül az „Év Vízügyi Dolgozója” díjat adományozta részére és jutalomban részesítette.
Komjáti Sándor István úr a Gyöngyösi Szakaszmérnökség területi felügyelője a vízügyi ágazat érdekében több mint egy évtizeden át hivatásszerűen végzett kiemelkedő szakmai munkássága elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet és egyben jutalmat vehetett át.
Nevelős János úr, a Miskolci Szakaszmérnökség gátőre pedig magas színvonalú munkája, kiemelkedő szakmai tevékenysége és példamutató munkahelyi magatartása elismeréséül főigazgatói elismerő oklevél elismerésben és pénzjutalomban részesült.
Valamennyi kitüntetett elismeréséhez szívből gratulálunk, a további munkájukhoz pedig jó egészséget kívánunk.

2022.03.21.

   


MÁRCIUS 22. - A Víz Világnapja. Ebből az alkalomból mondja el gondolatait Láng István, az OVF főigazgatója


A video megjelenése után kattintson a lejátszás gombra

2021.03.22.

   


Megjelent a Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésére kiírt pályázati felhívás

A Hivatalos Értesítő 52. számában, 2020. szeptember 24-én megjelent a Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésére kiírt pályázati felhívás. A díj átadására a tervezettek szerint 2021. március 22-ei Víz Világnapja alkalmából tartandó rendezvény keretében kerül majd sor.
Az értesítő pdf dokumentumban letölthető.

2020.09.29.

   

   


VI. Tiszai PET Kupa

A VI. Tiszai PET Kupa - hazánk egyik legismertebb természetvédelmi eseménye - 2018. augusztus 4-12. között zajlik Szatmárcseke és Tiszamogyorós között.
A 10 tonna hulladék összegyűjtését zászlajukra tűző PET Kalózok 22 hulladékból készült hajóval és 50 kenuval szállnak vízre. A kulturális programokkal és versenyekkel tűzdelt eseményen közel 500 önkéntes és versenyző vesz részt.
A PET Kupa előfutama már zajlik, hiszen egy 17 fős önkéntes csapat 2018. augusztus 1-én a Fekete-Tisza forrását látogatta meg, majd pedig vízre is szálltak Husztnál, hogy kenuikkal a Kupa kiindulópontjára érjenek és csatlakozzanak a versenyhez. A túrán részt vesz a kárpátaljai KMKSZ ISZ, a Kárpátjáró és a Papilio - természet- és környezetvédelmi Egyesület is.
A PET Kupa célja, hogy a sport, az önkéntesség és a természetvédelem erejével hívja fel a figyelmet élővizeink védelmének fontosságára.
Sajtóanyag: https://petkupa.hu/hu_HU/ujjabb-kaloztamadas-a-hulladekok-ellen

https://www.facebook.com/petkupa/

2018.08.03.

   


További hírek, információk:

1   -2-   -3-   -4-   -5-  


Az Igazgatóság személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatása elérhető a linkre kattintva